KÉPEK - INDA

2007. dec. 8.

szakrális tér?

a féléves zh. témájára a következőt terveltem ki. adott a pont, ami nem a meditáció helyét jelöli ki, hanem azt a helyet amit megfigyelhetek a meditáció alatt. a megfigyelés fontos része a meditációnak az én elképzelésemben. a lehatárolt látómező egy tárgyra enged minket figyelni, ami egy jellegtelen tereptárgy, mérnöki létesítmény. eme tárgy a megfigyelés alatt kibontja előttünk azokat a rétegeket, amik benne rejlenek a kultúrális beágyazottsága révén. még akkor is, ha nem pontosan értjük a tárgy eredeti funkcióját. megfigyelünk egy "mai tárgyat" egy eszközön keresztül. ez a kilátó?
a lehatárolást itt tömör felületekkel képzeltem el, ahogy azt gyakorta atapasztaljuk a kápolnákban és a liturgikus terekben. a lőrés szerű nyílás belső menedéket sugallt.





de bennem felmerül a kérdés. ezt belső menedéket csak "épített" környezetben élhetjük át? gondolom nem. kísérlet tárgya, hogy elég lehet-e csak felidézni a minket körülvevő teret abban az állapotban, aminek az elérésére törekszünk?


az ide helyezett tárgynak (kilátó) számomra egyrészt természetes jelenségként kellene működnie, mint azoknak a tárgyaknak, amiket ott hagynak az emberek a vendvidéken. a tűzifa rakás megtetszett nekem. jellemzőjévé vált a tájnak és nem a múltat idézi, hanem mint megtudtam, a formája a mai kor elvárása szerint alakult ki. de megjelenése magától értetődő, egyszerű. az én kilátómnak is így kell működnie. és akkor a tűzifára támaszkodhatna.


egy olyan tárgyra gondoltam, aminek a használata első megközelítésben nem nyilvánvaló. látszólag értelmetlenül otthagyott építmény, aminek az ereje számomra abban van, hogy a precízen, gondosan megmunkált tárgy elmélkedésre bírja az arra járót. odacsalogatja talányossággával (talányos tárgy- gábor szerint). az ember önkétlenül is megpróbálja befogadni és kísérletezik a használhatóságával. ha a folyamat tanulható, illetve megismerhető, akkor rábukkan a tárgy kijelölő szerepére is. a felismerés ott tarthatja az embert egy kis időre az építményben.